Biblia tanulmányozás

Ártatlan vér

JÓB KÖNYVE
SZOMBATISKOLAI TANULMÁNY, 2016/IV. NEGYEDÉV

8. tanulmány −2016.november 12–18.

ÁRTATLAN VÉR

 

November 12., szombat délután

E HETI TANULMÁNYUNK: Jób 1:18-20; 10; 15:14-16; Ézsaiás 53:6; Máté 6:34; Róma 3:10-20

„A hit pedig a reménylett dolgoknak valósága, és a nem látott dolgokról való meggyőződés” (Zsid 11:1).

Az algériai születésű író, Albert Camus vívódott az emberi szenvedés kérdésével. A pestis című könyvében az emberiségre fájdalmat és szenvedést szabadító bajok metaforájaként használja a szörnyű kórt. Az egyik jelenetben egy megfertőződött kisfiú borzalmas halált hal. A tragédiának tanúja lett egy pap. Később odafordult az orvoshoz, aki szintén jelen volt: „Vérlázító, az ember képtelen felfogni! Vagy az is lehet, hogy inkább szeretnünk kellene, amit nem értünk.” Az orvos ingerülten vágta rá: „Nem, atyám! Nekem egészen más elképzelésem van a szeretetről. A halálom napjáig képtelen leszek szeretni a dolgoknak olyan rendjét, amelyben gyerekek vannak ilyen kínoknak kitéve” (Albert Camus: The Plague. New York, 1991, First Vintage International Edition, 218. o.).

Ebben a jelenetben is valami hasonlót látunk, mint Jóbnál: könnyű megoldást nem nyújtó helyzetben csupán legyintések és zavaros válaszok. Jób tudta, mint a regénybeli orvos is, hogy a válaszok egyszerűen nem illenek a konkrét helyzethez. Tehát a kérdés: Hogyan találhatunk értelmes feleletet arra, ami teljesen értelmetlennek, érthetetlennek tűnik? A héten folytatjuk a kutatást.

 

november 13., vasárnap

JÓB TILTAKOZÁSA

Elifáz, Bildád és Cófár helyesen mondta, Isten valóban megbünteti a gonoszságot. Csakhogy az állításuk nem vonatkozott Jób esetére. Jób nem az isteni büntetés miatt szenvedett, nem büntette Isten a bűnei miatt, mint ahogy megbüntette Kórah, Dátán és Abirám csoportját. Ő nem azt aratta, amit vetett – ami persze sok más esetben előfordul. Nem! Jób igaz ember volt, maga Isten mondta róla (lásd Jób 1:8), tehát nemcsak hogy nem érdemelte azt, ami vele történt, de ennek tudatában is volt. Ezért panaszkodott olyan nagyon, keserűen.

Olvassuk el Jób könyve 10. fejezetét! Mit mond Jób Istennek, és miért érthetőek is a szavai, ha figyelembe vesszük a körülményeket?

Nagy tragédiák idején vajon nem hasonló kérdéseket feszegetnek hívő emberek? Uram! Miért teremtettél meg? Vagy: Miért teszed ezt velem? Vagy: Nem lett volna jobb meg sem születnem, mint hogy ezt kelljen elszenvednem?

Jóbnak azért volt még nehezebb felfognia, mi is történt vele, mert tudta, hogy hűséges volt Istenhez. Az Úrhoz kiáltott: „Jól tudod, hogy nem vagyok gonosz, még sincs senki, aki kiszabadítana kezedből” (Jób 10:7; ÚRK)!

A helyzet fonákját az adja, hogy szemben a barátok állításával, Jób nem a bűne miatt szenvedett. A könyv épp az ellenkezőjét tanítja: pontosan azért szenvedett, mert annyira hűséges volt! Az első két fejezet tisztázza az alaphelyzetet. Jób viszont nem tudhatta, hogy erről volt szó, de ha meg is tudta volna, valószínűleg csak még keserűbb, elkeseredettebb lett volna.

Jób esete sajátságos, egyedi, ugyanakkor általános is, mivel a szenvedés egyetemes kérdésével függ össze, és a szenvedés mértéke jóval meghaladja annak a rossznak a mértékét, amit valaki elkövethet. Egy dolog átlépni a sebességhatárt és ezért bírságot kapni, az viszont már egészen más helyzet, ha közben meg is öl valakit az ember.

Mit lehet mondani annak, aki meg van győződve arról, hogy igazságtalanul szenved?

 

november 14., hétfő

ÁRTATLAN VÉR?

Gyakran hallani, hogy valaki „ártatlanul” szenved. A Bibliában is szerepel az „ártatlan vér” kifejezés (Ézs 59:7; Jer 22:17; Jóel 3:19), általában támadásra vagy gyilkosságra utal, olyan emberek esetében, akik nem érdemelték meg, ami velük történt. Ha az „ártatlan vér” kifejezést ebben az értelemben vesszük, tudjuk, hogy világunk tele van ilyen példákkal.

Csakhogy a Biblia szól az ember bűnösségének és az emberi romlásnak a valóságáról is, ami az „ártatlan” szó jelentésével kapcsolatban egy jogos kérdéshez vezet. Ha mindenki bűnös, megszegte Isten törvényét, akkor valójában ki nevezhető ártatlannak? Valaki úgy fogalmazott erről, hogy „az ember bűnösségét a születési anyakönyvi kivonata bizonyítja.”

Teológusok és a Biblia kutatói évszázadokon át vitatták, hogy pontosan milyen az ember kapcsolata a bűnnel, viszont a Biblia világossá teszi: a bűn az egész emberiségre hatott. Az ember bűnösségének a gondolata nem csak az Újszövetségben található meg. Ellenkezőleg! Amit az Újszövetség feltár a témával kapcsolatban, az annak a kibővítése, kiterjesztése, amit már az Ószövetség kijelentett.

Milyen tanítás rejlik a következő igékben a bűn valóságával kapcsolatban? 1Kir 8:46; Zsolt 51:7; Péld 20:9; Ézs 53:6; Róm 3:10-20

A Szentírás világos bizonyságtétele mellett mindenki, aki személyesen megismerte az Urat vagy akár csak egy felvillanás erejéig látta Isten jóságát és szentségét, tud az ember bűnösségének valóságáról. Ilyen értelemben tehát ugyan ki az közülünk, aki valóban „ártatlan” volna? (Most még nem említjük az újszülöttek és kisgyermekek egész kérdéskörét.)

Másik oldalról viszont valójában nem is ez a lényeg. Jób is bűnös volt, ebben az értelemben nem mondható ártatlannak, mint ahogy a gyermekei sem voltak ártatlanok. Mégis ugyan mit tett vagy mit tettek, ami miatt megérdemelték volna a rájuk szakadó sorsot? Vajon az ember számára nem ez a legvégső kérdés a szenvedést illetően? Szemben a barátok védőbástyáival, amelyek csupán sárvárak voltak (Jób 13:12; ÚRK), Jób tudta, hogy ő nem azt érdemli, ami történt vele.

Ha megismerjük Istent, a szentségét, fájdalommal tölt el bűnösségünk tudata. Ezek szerint miért van olyan nagy szükségünk a keresztre? 

 

november 15., kedd

A MEG NEM ÉRDEMELT SORS

Milyen igazságot említ Elifáz Jóbnak? Jób 15:14-16

Megint csak azt látjuk, hogy amit Elifáz mond, az igaz (és a többiek is igazat szóltak). Mondandója az egész emberi család bűnösségére vonatkozik. A bűn, mint ahogy a szenvedés is, egyetemes érvényű tény a földi életben. Amint jól tudjuk, végeredményben minden emberi szenvedés a bűn miatt van. Kétségtelen, Isten valóban fel tudja használni a szenvedést arra, hogy fontos dolgokra megtanítson. „Isten mindig a szenvedések kohójában próbálta meg népét. A kohó tüzében válik le a salak a keresztény jellem valódi aranyáról” (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó, 97. o.). A szenvedéssel azonban van ennél még mélyebb probléma is. Mi van akkor, amikor nem látjuk, hogy bármi jó származna belőle? Mi a helyzet azoknak a szenvedésével, akiknek a jellemében nem válik le a salak az aranyról, mert azonnal meghalnak? Mi van azokkal, akik bár szenvednek, de nem ismerik az igaz Istent, semmit nem tudnak róla? Mit mondhatunk azoknak a szenvedéséről, akik a kínok miatt csak még keserűbbek, mérgesebbek lesznek, gyűlölettel gondolnak Istenre? Nem hagyhatjuk figyelmen kívül ezeket az eseteket sem, nem próbálhatjuk meg egyszerű képletbe foglalni. Ha ezt tennénk, talán mi magunk is ugyanazokat a hibákat követnénk el, mint Jób vádlói. Vagy ugyan mi jó származna az erdőtűzben lassan, élve elégő, rettenetes halállal elpusztuló állatoknak a sorsából? Mit mondhatunk a természeti katasztrófákban meghalt emberek ezreiről, vagy háborúk idején a civil áldozatokról? Mégis, mit tanulhattak volna meg vagy ők, vagy a családjuk, ha mindannyian odalettek a szerencsétlenségben? Joggal feltehetnénk kérdéseket nemcsak Jób tíz gyermekével kapcsolatban, hanem még Jób szolgáiról is, akiket kardélre hánytak (Jób 1:15, RÚF), akik az égből lecsapott tűzben vesztek oda (16. vers) és akiket a káldeusok öltek meg (17. vers). Függetlenül attól, hogy milyen tanulságot vonhatott le Jób vagy akár a vádlói, függetlenül attól, hogy milyen vereséget szenvedett el Sátán Jób hűsége miatt, a többiek sorsa egyáltalán nem tűnik jogosnak. Tény, hogy nem érdemelték meg, nem volt jogos, igazságos a sorsuk. Ma is hasonló talányokkal szembesülünk. Egy hatéves gyerek rákban meghal – igazságos ez? Egy húszéves főiskolás lányt kirángatnak a kocsijából és megerőszakolják – ez helyes volna? Egy harmincöt éves, háromgyermekes anya autóbalesetben meghal – igazságos lenne? Mit mondhatunk arról a tizenkilenc ezer emberről, akik a 2011-es japán földrengésben haltak meg? Mind a tizenkilenc ezret terhelte valamilyen bűn, ami miatt igazságos ítélet sújtott le rájuk? Ha nem, akkor az ő haláluk sem lehet jogos! Igen nehéz kérdések!

 

november 16., szerda

„ELÉG MINDEN NAPNAK…”

Olvassuk el az alábbi verseket, és gondolkozzunk el az azokban szereplők esetéről! Majd tegyük fel magunknak a kérdést: Vajon mennyire igazságosan bánt velük az élet?

1Móz 4:8

2Móz 12:29-30

2Sám 11:17

Jób 1:18-20

Jer 38:6

Mt 14:10

Zsid 11:35-38

A Biblia minden szépítés nélküli képet fest az életről a bűnbe süllyedt világban: a gonoszság, a rossz nagyon is valóságos. Csak az képzelheti, hogy igazságos, jó az élet, és ha hűségesek maradunk Istenhez, nem ér szenvedés, aki Isten Igéjét csupán felületesen olvassa, innen-onnan kiragad néhány verset a szövegkörnyezetéből. A hűség minden bizonnyal megteremheti jutalmát már most is, de nem biztosít abszolút védőgátat a szenvedés és a fájdalom ellen. Kérdezzük csak meg Jóbot! Jézus emlékezetes beszédében, a boldogmondásokban ecsetelte, hogy miért kell bíznunk Istenben, és miért ne aggódjunk az ételünk, italunk és a ruházatunk miatt. A természetből vett példázatokkal tanított arról, hogy miért bízhatunk Isten jóságában, abban, hogy megadja, amire szükségünk van. Beszédét híres szavaival fejezte be: „Ne aggodalmaskodjatok tehát a holnap felől; mert a holnap majd aggodalmaskodik a maga dolgai felől. Elég minden napnak a maga baja” (Mt 6:34). Figyeljük meg: „Elég minden napnak a maga baja.” Jézus tehát nem tagadta a bajok jelenlétét az életben, még a napi jelenlétét sem. (Az itt bajnak fordított görög szó jelentheti még azt, hogy „rossz”, „gonoszság” és „rosszindulat”.) Ellenkezőleg! Jézus kifejtette, hogy gyakoriak a bajok, jelen vannak a mindennapjainkban. Hogyan is mondhatott volna mást? Ő, az Úr sokkal többet tud a világban lévő rosszról, mint valaha bármelyikünk megtudhat, pedig mindannyian már így is sokat tudunk.

Ki az, aki ne ízlelte volna meg egy kicsit (vagy nagyon is!), hogy mennyire igazságtalan és keserű lehet az élet? Hogyan találunk vigaszt és erőt, ha arra figyelünk, amit Jézus mondott a bajokról?

 

november 17., csütörtök

A NEM LÁTHATÓ DOLGOK

Milyen meghatározó üzenetet találunk Péld 3:5 jól ismert gondolatában, különösen a most tanulmányozott kérdéssel összefüggésben?

Jób esete kivételesen nehéz, viszont bemutatja az emberi szenvedés szomorú valóságát a bűnbe süllyedt világban. Persze nem is kell Jób története, sem a Bibliában feljegyzett többi eset ahhoz, hogy valós képet lássunk. Körülöttünk mindenütt ez a realitás mutatkozik, mindannyian tapasztaljuk az életünkben bizonyos fokig.

„Az asszonytól született ember élete rövid és vesződséggel teli. Kinyílik, mint a virág, majd elhervad, és eltűnik, mint az árnyék, nincs maradása” (Jób 14:1-2, ÚRK).

Tehát továbbra is azzal a kérdéssel birkózunk, hogy mit mondhatunk a szenvedésről, arról, amit teljesen értelmetlennek találunk, amelyben ártatlan vért ontanak.

Jób könyve elején azt láttuk, amint a Biblia másutt is rámutat, hogy Sátán valóságos, és közvetve vagy közvetlenül ő okoz annyi szenvedést. A negyedév során korábban már megállapítottuk (a 2. tanulmányban), hogy a nagy küzdelem gondolata valóban segít megbirkózni a világunkban meglévő gonoszság kérdésével.

Időnként mégis nehéz megérteni, hogy miért történnek meg bizonyos dolgok. Néha – vagyis inkább gyakran – annyi minden értelmetlennek tűnik. Éppen ilyenkor, amikor nem értjük a történteket, akkor kell megtanulnunk bízni Isten jóságában! Meg kell tanulnunk bízni Istenben még akkor is, ha nem mutatkoznak meg könnyen a válaszok, amikor semmi jót nem látunk a körülöttünk taroló gonoszságban és szenvedésben!

„A hit pedig a remélt dolgokban való bizalom, és a nem látható dolgok létéről való meggyőződés” (Zsid 11:1, RÚF). A látható dolgok alapján hogyan tanulhatunk meg bízni Istenben a nem látható dolgok tekintetében? A Jób könyvéből eddig olvasottak szerint hogyan tanulta meg Jób éppen ezt? És mi hogyan tanulhatjuk meg?

 

november 18., péntek

TOVÁBBI TANULMÁNYOZÁSRA:

A tanulmányt Albert Camus írásával vezettük be, amelyben válaszokat keresett, nem csupán a szenvedés kérdésére, hanem általában az élet értelmére, amin a szenvedés még csak nehezít. Mint a legtöbb ateista, ő sem jutott sokra ebben a kérdésben. Az egyik leghíresebb idézete mutatja, hogy mennyire keveset látott: „Csak egyetlen igazán komoly filozófiai probléma van, ez pedig az öngyilkosság. Annak megítélése, hogy érdemes-e élni vagy sem, felér a filozófia alapkérdésére adott válasz megtalálásával” (The Myth of Sisyphus and Other Essays. New York, 1955, Vintage Books, 3. o.). Az emberi szenvedés kérdésére valóban nem könnyű választ találni. Jób könyve fellebbent egy függönyt, és a valóság szélesebb képét tárja elénk, mint amit máskülönben láthatnánk. Viszont ha végig is olvassuk, a könyv még további kérdéseket hagy felelet nélkül. Csakhogy van egy alapvető különbség azok között, akik Isten nélkül vívódnak a szenvedés kérdésével és azok között, akik Istennel teszik ugyanezt. Igen, a fájdalom és szenvedés problémája még nehezebb, ha az ember hisz Isten létezésében, mert ez elkerülhetetlenül elvezet azokhoz a problémákhoz, amelyeket Isten léte vethet fel a gonoszsággal és a fájdalommal szembesülve. A másik oldalról viszont nálunk megvan valami, ami hiányzik az ateistáknak, köztük Camus-nak is – a remény, hogy választ és megoldást találunk. (Bizonyíték utal rá, hogy később Camus meg akart keresztelkedni, de meghalt egy autóbalesetben, mielőtt megtehette volna.) Az a reménységünk, hogy „az Isten eltöröl minden könnyet az ő szemeikről; és a halál nem lesz többé; sem gyász, sem kiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak” (Jel 21:4). Még ha valaki nem is hiszi el ezt az ígéretet vagy a Biblia sok más kijelentését, azt azért el kellene ismernie, hogy mennyivel kellemesebb az élet most, ha legalább reményünk van, mintha a fáradságos küzdelmek között kellene élni, majd örökre meghalnánk, de az egészben semmi értelmet nem láthatnánk.

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!