„Avagy ok nélkül féli Jób az Istent?”

JÓB KÖNYVE
SZOMBATISKOLAI TANULMÁNY, 2016/IV. NEGYEDÉV

3. tanulmány −2016.október 8–14.

“Avagy ok nélkül féli Jób az Istent?”

.

Október 8., szombat délután

E HETI TANULMÁNYUNK: 1Mózes 3:1-8; Jób 1; 2; Máté 4:1-11; 1Korinthus 4:9; Filippi 2:5-8; 4:11-13

„Ő azonban azt felelte: Úgy beszélsz, mint egy bolond. Ha már a jót elfogadtuk Istentől, nem kell-e a rosszat is elfogadnunk? Mindezekben sem vétkezett Jób az ajkával” (Jób 2:10, ÚRK).

Jób könyve a valóság egészen új dimenzióját tárja fel előttünk. Bepillantást enged a Krisztus és Sátán közötti nagy küzdelembe. Ezáltal pedig egy mintát, keretet, vázlatot ad, ami segít jobban megérteni a világot, amelyben élünk, és amely gyakran összezavar, elszédít, netalán megrémít mindazzal, amit az utunkba sodor. Viszont Jób könyve azt is bemutatja, hogy a nagy küzdelem nem csak valaki más harca, amihez nekünk semmi közünk sincs. Bárcsak így lenne! Sajnos azonban nem ez a helyzet. „Jaj a föld és a tenger lakosainak; mert leszállott az ördög tihozzátok, nagy haraggal teljes, úgy mint aki tudja, hogy kevés ideje van” (Jel 12:12). Sátán lejött a földre és a tengerre, és jól tudjuk, hogy valóban nagy a haragja. Hús-vér emberként vajon ki az közülünk, aki ne tapasztalta volna már dühét?

Ezen a héten folytatjuk Jób könyve első két fejezetének tanulmányozását, miközben azt próbáljuk jobban megérteni, hogyan illeszkedik bele a mi történetünk a nagy küzdelem folyamatos menetébe.

 

október 9., vasárnap

JÓB, ISTEN SZOLGÁJA

Olvassuk el Jób könyve 1. fejezetét! Figyeljünk különösen Sátán vádjaira, amelyeket Jób ellen felhoz! Mit állít Sátán? Mire akar célozni a támadásával? Végeredményben kit támadott meg?

„Nem te vetted-e körül őt magát, házát és mindenét, amije van? Keze munkáját megáldottad, jószága igen megszaporodott e földön” (Jób 1:10, ÚRK). Jób könyve nem egyszerűen a főszereplő igazságának és nemes jellemének a bemutatásával kezdődik – lajstromba foglalja a pátriárka anyagi természetű áldásait és virágzó családi gazdaságát is. Ezek mind hozzájárultak ahhoz, hogy Jóbot tisztelték mint „kelet minden fiánál” nagyobb férfiút (Jób 1:3). Sátán konkrétan ezeket is az Úr szemére veti, amikor alapjában véve azt állítja, hogy Jób csak azért szolgál téged, mert mindezt megadtad neki.

Tehát mire ment ki Sátánnak az az ellenséges megjegyzése, hogy ha Isten mindent elvenne tőle, Jób „szemtől szembe” megátkozná az Urat (Jób 1:11)? A támadás valójában közvetlenül Isten ellen irányult. (Az egész nagy küzdelemnek pontosan ez a lényege.) Ha Isten valóban csodálatos, jóságos, akkor Jóbnak kizárólag szeretetből és tiszteletből kell engedelmeskednie neki, félnie és szolgálnia Őt. Mégis ki ne tisztelné Istent, ha ennyi jót kap tőle? Sátán tehát azt sugallta, hogy Isten csak az ajándékaival vette rá Jóbot a hűségre. Vagyis érvei szerint Jóbot nem az Isten iránti szeretet motiválta, hanem pusztán az önérdek.

Gondoljunk csak a legkegyetlenebb és leggyűlöltebb politikai uralkodókra, akik mellett a sírig kitartottak hűséges embereik! Amennyiben az Úr valóban olyan jó, szeretetteljes és gondoskodó Isten, amilyennek mutatja magát, Jób még akkor is szolgálni fogja, ha minden javát elveszíti. Viszont Sátán burkoltan arra célzott, állítva, hogy a pátriárka nem marad hűséges, hogy még Jób sem bízik maradéktalanul Istenben, és csak az Istentől kapott dolgok miatt tart ki mellette. Vagyis, (Sátán szerint) végeredményben Jób hűsége főként attól függ, hogy mennyire lát jó üzletet a helyzetben.

Te miért szolgálod az Urat? Tegyük fel, hogy az indítékaid nem tökéletesek. Ha meg kellene várnod, hogy tökéletes legyen a motivációd (amennyiben most nem lenne az), mi történne közben veled és a hiteddel?

 

október 10., hétfő

„BŐRT A BŐRÉRT”: A HARC FOLYTATÓDIK

Jób 2:1-3 szinte megismétli Jób 1:6-8 bizonyos részeit. A fő eltérést Jób 2:3 versének második felében látjuk, ahol maga az Úr mondja el, milyen hűséges maradt Jób a rászakadó bajok dacára is. Tehát mire a történetben elérünk Jób

2:3 verséig, Sátán vádjai hamisnak bizonyultak. Jób hű maradt Istenhez, nem átkozta meg az Urat, nem azt tette, amit Sátán előrevetített.

Olvassuk el Jób könyve 2. fejezetét! Mi történik ebben a részben? Mi a jelentősége annak, hogy az „istenfiak” az 1. és a 2. fejezetben is fültanúi lettek Isten és Sátán párbeszédének?

A „bőrt a bőrért” kifejezés némileg zavarba ejti a kommentátorokat. Tulajdonképpen ez a szókapcsolat alapvetően a következő jelentést hordozza: történjen csak valami Jóbbal, saját személyével, akkor majd bemutatja, hányadán is áll a hűséggel. Vagyis árts a testi épségének, az egészségének, és nézd meg, hogy akkor mit tesz!

Érdekes módon, az itt történtek sem vákuumban, minden mástól elszigetelve következnek be. A mennyei küzdelemnek a Jób könyvében bemutatott mindkét epizódjára éppen akkor kerül sor, amikor a mennyei értelmes lények valamilyen találkozót tartanak Istennel. Sátán „nyilvánosan”, vagyis a többi lény jelenlétében hangoztatja vádjait. Ez a gondolat tökéletesen illik ahhoz, amit a nagy küzdelemről tudunk: az egész világegyetem színe előtt bontakozik ki (lásd Dán 7:10; 1Kor 4:9; Jel 12:7-9).

„A megváltás tervének az ember megváltásán túl volt egy tágabb és mélyebb célja. Krisztus nemcsak ezért jött a földre; nem csupán azért, hogy e kis világ lakói úgy tekintsék Isten törvényét, ahogy kell. Krisztus azért is jött, hogy a világegyetem előtt igazolja Isten jellemét… Krisztus cselekedete – hogy meghalt az ember megváltásáért – nemcsak elérhetővé tette az embernek a mennyet, hanem az egész világegyetem előtt igazolta, hogy miért bánt Isten és Fia a lázadó Sátánnal úgy, ahogy bánt; valamint biztosította Isten törvényének örök érvényűségét, és bemutatta a bűn lényegét és következményeit” (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó, 42-43. o.).

 

október 11., kedd

„ÁLDOTT LEGYEN AZ ÚR NEVE!”

Hogyan reagált Sátán első támadására Jób, miután hírét vette az őt ért sok tragédiának (lásd Jób 1:20-22)? Mi a jelentősége annak, hogy még ilyen csapások között sem „vétkezett Jób és nem szólt dőreséget Isten ellen” (Jób 1:22, SZIT)?

Isten szereteten alapuló kormányzatában központi helye van a választás szabadságának. Az Úr azt akarja, hogy szeretetből és ne kényszerből szolgáljuk Őt. „Sátán arra célzott, hogy Jób önző indítékból szolgálta Istent… Megpróbálta cáfolni, hogy az igaz vallás szeretetből és Isten jellemének intelligens értékeléséből fakad; az igaz hívők valóban szeretik a vallást, nem pusztán a jutalom miatt; azért szolgálják Istent, mert ez a szolgálat önmagában helyes, és nem csak azért, mert a menny dicsőséggel teljes; azért szeretik Istent, mert Ő méltó a szeretetükre és bizalmukra, és nem csupán azért, mert áldásait élvezik” (The SDA Bible Commentary. 3. köt. 500. o.).

Jób könyvében a pátriárka rácáfolt Sátán vádjaira. Még ha Isten tudta is, hogy mi fog történni, Jób cselekedhetett volna másként. Elkövethetett volna valami bűnt, dőrén vádolhatta volna Istent, az egyik angol fordítás szavaival élve. Isten nem kényszerítette Jóbot arra, hogy mit tegyen. Tekintettel a körülményekre, a pátriárka állhatatos hűsége csodálatra méltó bizonyságtétel volt emberek és angyalok előtt egyaránt.

Hasonlítsuk össze Jób könyve 1. fejezetének történését azzal, ami Ádámmal és Évával esett meg 1Móz 3:1-8 szakaszában! Az összevetés fényében mennyivel tűnik még súlyosabbnak az első emberpár bűne?

Ádám és Éva, az igazi paradicsomban élő bűntelen emberek törvényszegővé lettek, Sátán támadása következtében bűnbe estek. Jób pedig a legnagyobb fájdalom, tragédia és pusztulás között is hűséges maradt az Úrhoz, Sátán támadásai ellenére is. Mindkét esetben kiemelkedő példáját látjuk annak, hogy milyen óriási horderejű dolgok forogtak kockán a szabad akarat tekintetében.

Általában mennyire olcsó, hamis és egyszerű a bűnre felhozott mentségünk? Jób reakciója hogyan világít rá erre?

 

október 12., szerda

JÓB FELESÉGE

Valószínűleg ez éppen jó alkalom arra, hogy Jób történetében egy másik áldozatról, a feleségről is szót ejtsünk. Az asszony csak Jób 2:9-10 verseiben jelenik meg, azután eltűnik a történetből és a történelemből. Többet nem hallunk róla. Viszont belegondolva a történtekbe, vajon el tudjuk képzelni, hogy mennyi szívfájdalmon ment át? Az ő tragédiája, a gyermekeié, meg az 1. fejezetben megemlített többi áldozaté jól mutatja a szenvedés egyetemességét. Mindannyian részesei vagyunk a nagy küzdelemnek, egyikünk sem kerülheti el.

Hasonlítsuk össze Jób 2:3 és 9 versét! Melyik kifejezést használta Isten és Jób felesége egyaránt? Mi a jelentősége annak, ahogyan ezt a szót használták?

Nem véletlen egybeesés: mindkét vers említi, hogy Jób „erősen áll az ő feddhetetlenségében”. Ugyanezzel a szóval találkozunk Jób 1:1, 8 verseiben is. A szó azt fejezi ki, hogy „teljes”, „egész”, „becsületes”.

Milyen szomorú, hogy Jób felesége éppen azzal vádolja Jóbot, amiért Isten elismerően szól róla! Bánatában, fájdalmában az asszony pontosan arra ösztökéli Jóbot, amiről Isten kijelenti, hogy Jób nem tesz olyat. Az biztos, hogy nem ítélkezhetünk a nő felett. Mégis milyen tanulság ez mindannyiunk számára, hogy mennyire kell vigyáznunk, nehogy mi magunk okozzuk mások bukását (lásd Lk 17:2)!

Jóbnak milyen komoly bizonyságtételéről olvashatunk Jób 2:10 versében? Lásd még Fil 4:11-13

Itt megmutatkozik Jób hitének őszintesége. Jóban, rosszban egyaránt kész szolgálni az Urat. Viszont különösen érdekes, hogy ezek után Sátán eltűnik a történetből, és nem is jelenik meg többé. A szöveg ugyan külön nem említi, de el tudjuk képzelni csalódását és dühét Jób reakciója láttán. Hiszen gondoljunk csak bele, hogy milyen könnyű préda volt számára Ádám és Éva, mint ahogy annyi más ember! A „mi testvéreink vádlójá”-nak (Jel 12:10, ÚRK) mást kell találnia Jób helyett, akit vádolhat.

Hogyan tanulunk meg hűségesnek maradni Istenhez jóban, rosszban egyaránt?

 

október 13., csütörtök

SÍRIG TARTÓ ENGEDELMESSÉG

Jób 1:22 így szól: „Mindezekben nem vétkezék Jób, és Isten ellen semmi illetlent nem cselekedék.” Jób 2:10 versében pedig ez áll: „Mindezekben sem vétkezék Jób az ő ajkaival.” A támadások ellenére Jób mindkét esetben hűséges maradt az Úrhoz. Mind a két igehely kiemeli, hogy Jób nem vétkezett sem tettel, sem szóval.

Természetesen nem állítja a szöveg, hogy Jób ne lett volna bűnös. Ilyet nem is olvashatunk, hiszen a Biblia tanítása szerint minden ember bűnös. „Ha azt mondjuk, hogy nem vagyunk bűnösök, hazuggá tesszük őt, és nincs meg bennünk az ő igéje” (1Jn 1:10, RÚF).

Attól még nem lesz bűntelen az ember, ha „feddhetetlen, igaz, istenfélő… és bűngyűlölő” (Jób 1:1). Mint mindenki más, Jób is bűnben született, neki is szüksége volt a Megváltóra.

Viszont hűséges maradt az Úrhoz mindannak ellenére, ami rászakadt. Ebben az értelemben Jóbot szimbólumnak tekinthetjük a maga módján, Jézus egy halvány példájának (lásd a 14. tanulmányt), mert a rettenetes megpróbáltatások és kísértések között sem adta fel, nem esett bűnbe, és ezzel cáfolta Sátán Isten elleni vádjait. Krisztus tette azonban természetesen összehasonlíthatatlanul hatalmasabb, jelentősebb volt Jóbénál, mint ahogy tettének következményei is azok voltak. Ezzel együtt felismerhető az egyszerű párhuzam.

Hogyan tükrözi Jób tapasztalata azt, ami Mt 4:1-11 szakaszában történt?

Az ember Jézus rettenetes körülmények között, ráadásul az étel hiánya miatt legyengült testben, a „bűn testének hasonlatosságában” (Róm 8:3) nem tette meg azt, amire az ördög rá akarta venni, de Jób sem engedett a kísértőnek. És éppen úgy, ahogy Sátán eltűnt a színről, miután Jób hűséges maradt, a Szentírás szerint azt követően, hogy Jézus ellenállt Sátán utolsó próbálkozásának is, „elhagyta őt az ördög” (Mt 4:11, ÚRK; lásd még Jak 4:7).

Persze amit Jézus a pusztában kiállt, az még csak a kezdet volt. Számára az igazi megpróbáltatás a kereszt eseményeivel jött el. Azonban ott is, mindhalálig hűséges maradt, annak ellenére, amit Sátán rázúdított (sokkal borzasztóbbat, mint amit Jób elszenvedett).

Krisztus mindhalálig tartó engedelmessége minek a reményével tölt el (Fil 2:5-8)? Tehát hogyan éljünk, miként válaszoljunk engedelmességére?

 

október 14., péntek

TOVÁBBI TANULMÁNYOZÁSRA:

Egy érdekes jelenséggel találkozik, aki héberül tanulmányozza Jób könyvét. A fordításban így olvassuk Jób feleségének a szavait: Átkozd meg az Istent, és halj meg” (Jób 2:9)! Jób 1:5 versének pedig ez a fordítása: „Hátha vétkeztek az én fiaim és gonoszt gondoltak az Isten ellen az ő szívökben” (Károli); káromolták Istent(RÚF, ÚRK). Jób 1:11 pedig így jelenik meg a fordításban: „De bocsássad csak rá a kezedet, sújts le vele mindarra, ami az övé, vajon akkor nem átkoz-e meg téged szemtől szembe” (ÚRK)?! Viszont minden esetben az átkot, gonosz gondolatot vagy káromlást kifejező szó egy olyan gyökből ered, aminek a jelentése: „áld”. Szintén ez található 1Móz 1:22 versében is, amikor Isten „megáldotta” a teremtményeit. Ez a szógyök fordul elő Zsolt 66:8 versében is: „Áldjátok népek a mi Istenünket…” Miért lehet akkor, hogy néhány versben „átkoz” jelentéssel bír ugyanaz az ige, ami másutt azt jelenti, hogy „áld”? Először is, Jób könyvében teljesen értelmetlenek volnának a nevezett szövegek, ha „áldásként” vennénk az igét. Jób

1:5 versében vajon miért akart volna a pátriárka áldozatot bemutatni Istennek, ha gyermekei esetleg „áldották” volna Istent a szívükben? A szövegösszefüggés megköveteli az ellentétes jelentést. Ugyanez a helyzet Jób 1:11 és 2:5 esetében is. Miért gondolta volna Sátán, hogy Jób bizonyára áldja majd Istent, miután sújtják a bajok? A szövegösszefüggés megköveteli, hogy a szót inkább „átkoz” értelemben vegyük. Továbbá vajon miért marasztalta volna el Jób a feleségét, aki arra biztatta, hogy áldja meg Istent (Jób 2:9-10)? Az adott összefüggésben a szöveg csak úgy értelmes, ha azt jelenti, hogy „átkoz”. Mégis miért nem használta az író az „átok” kifejezésére az egyik bevett szót? A teológusok véleménye szerint ez nem más, mint eufemizmus, enyhítő kifejezés, mivel Isten megátkozásának gondolata sértette az író vallási érzékenységét (ugyanezt láthatjuk 1Kir 21:10, 13 verseiben is, ahol a magyar fordításban „megszidalmazta” szerepel, de a héberben szintén a brk, vagyis az „áld” szó áll). Tehát Mózes konkrétan az „áld” szót használta az „átkoz” helyett, pedig nyilván az átok fogalmát akarta közvetíteni.

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

  1. Miért tűnik természetesnek az emberek számára, hogy válsághelyzetben megkérdőjelezzék Isten létezésének valóságát vagy azt, hogy milyen is Ő valójában? A bűnös világ kegyetlen valóságában, a nagy küzdelem hevében élve miért kell mindig gondolnunk a keresztre?
  2. Még ha mi tudjuk is, mi húzódott meg Jób történetének hátterében, úgy tűnik, Jóbnak fogalma sem volt róla. Csak a rászakadó bajokat tapasztalta. Nem látta a teljes képet. Miért kell tehát folyton emlékeztetnünk magunkat arra, hogy most még nem látjuk, nem értjük a teljes képet? Hogyan tanulhatunk meg vigaszt találni ebben?